Alimán Gyula
+36 70 315 9525
Nagy Gergely
+36 70 398 6570

Mosógépszerelés, mosógép javítás

Budapest, Pest megye és 30 km körzetében akár aznapi kiszállással


A mosógép kétség kívül az egyik leghasznosabb találmány, amit az ember valaha alkotott, hiszen a mosógépek megjelenése előtt a háziasszonyok kézzel voltak kénytelenek kimosni a textíliákat, amely rendkívül időigényes, fárasztó és megerőltető feladat volt. Az első elektromos mosógépek a XX. század elején jelentek meg, s a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően ma már számtalan funkcióval ellátott masinák könnyítik meg a mindennapi életünket, azonban a mosógépszerelés máig gyakori igény.

Mosógép javítás, bízza szakemberekre! 


A mosógépek, mint minden háztartási eszköz, idővel javításra, szervizelésre, végső esetben pedig cserére szorulnak, de minőségi, gyári alkatrészekkel pótolva az elhasználódott eszközöket megelőzhető a mosógépcsere.

Mosógép javítás Budapest

A mosógépek sokféleképpen meghibásodhatnak. A leggyakrabban tapasztalt problémák között szerepel például az, hogy: 

  • nem indul a mosógép; 
  • nem villog egyik lámpa sem; 
  • nem szivattyúzik; 
  • nem működik a centrifuga; 
  • nem fűt; 
  • rosszul vagy nem is adagolja a mosószert vagy öblítőt; 
  • nem mozog a dob; 
  • vagy zörög, hangos működés közben; 
  • vizet enged; 
  • netán büdös, égett szaga van, de ezeken túl is számos gonddal találkozunk mosógépszerelés, mosógép javítás során.

Hívjon bizalommal!
Mosógépszerelés Budapest, Pest megye és 30 km-es körzetében

Alimán Gyula

06 70 315 9525

Nagy Gergely

06 70 398 6570

Mi a meghibásodás oka?

A mosógépek meghibásodásának számtalan oka lehet, kezdve a nem rendeltetésszerű használattól a kemény vízen keresztül az alkatrészek elkopásáig, vagy különböző fizikai behatásokig.

Ezek mind-mind befolyásolhatják a gépek megfelelő működését és előidézhetik a mosógépszerelés szükségességét. A hiba megtalálása és elhárítása laikus szemmel, szakértelem és tapasztalat híján rendkívül nehéz, sokszor eredménytelen fáradozás. Rosszabb esetben egy vélt hiba kijavítása után a helyzet változatlan, vagy még tragikusabb lesz, ami persze plusz költségekkel is jár. Nem érdemes tehát YouTube videók, vagy internetes javítási útmutatók alapján nekiállni a mosógépszerelés folyamatához. Sokkal célravezetőbb, ha hozzáértő, tapasztalt szakemberek segítségét kérik, akik garantáltan helyre tudják hozni a meghibásodott eszközöket. 
A mosógép javítás szakértőkre bízásával nem csak időt és energiát spórolhat meg, de biztos lehet abban, hogy nem ad ki felesleges pénzösszeget sem.

Mosógép javítás Pest megye
mosógépszerelés akár aznapi kiszállással

Alimán Mosógépszerelés, ha professzionális szolgáltatásra vágyik

Az Alimán Mosógépszerviz már több mint 30 éve biztosít ügyfeleinek kimagasló színvonalú munkát mosógépszerelés terén. 

Csapatunk folyamatosan lépést tart a technológiai változásokkal, így szüntelen fejlődünk, követjük az innovációkat. Ennek jegyében hatalmas tapasztalattal rendelkezünk régi-, és új típusú mosógépek javításában is, bármilyen eszközzel megbirkózunk. Előttünk nincs lehetetlen, ha igénybe szeretné venni szolgáltatásainkat mosógépszerelés, mosógép javítás céljából, nincs is más dolga, mint telefonon keresztül felvenni velünk a kapcsolatot és akár már aznap is kiszállunk Önhöz, hogy minél hamarabb visszakaphassa mosógépét teljes funkcionalitásával, mintha csak most jött volna le a futószalagról.

A mosógépszerelés nagy részét a helyszínen végezzük el, de adódhatnak olyan esetek, amikor elkerülhetetlen a szervizbe történő elszállítás.

Szervizünkben műszerész kollégáink vizsgálják át a gépet, és javítják meg azt, illetve tesztelik le a megjavított készüléket. Büszkén mondhatjuk el magunkról, hogy már több száz elégedett ügyféllel rendelkezünk Pest megye és 30 km-es körzetében. Számunkra a legfontosabb visszajelzést mosógépszerelés munkánk minőségéről ügyfeleink hűsége jelenti, akik időről-időre újra igénybe veszik szolgáltatásainkat, legyen szó egy egyszerű tisztításról, rendszeres karbantartásról vagy szerelési munkálatról.

Mosógép javítás Budapesten és környékén
Az alkatrészek vízkövesedése gyakran okozza a mosógépek meghibásodását

Hívjon bizalommal! 
Akár már ma megoldjuk a mosógépszerelés problémáját

Alimán Gyula

06 70 315 9525

Nagy Gergely

06 70 398 6570

Mosógépszerelés garanciával és fix költségekkel


 Eredeti, gyári alkatrészek

Mosógép javítás során csak és kizárólag eredeti, gyári alkatrészekkel dolgozunk, hogy ügyfeleinknek a maximális minőséget nyújthassuk, és biztosítsuk, hogy a szóban forgó mosógép még évekig megállja majd a helyét. 

 1 év garancia

Mosógépszerelés munkánkra 1 év garanciát is vállalunk, illetve a tőlünk vásárolt mosógépre 1 év teljeskörű garanciát biztosítunk.

 Ingyenes kiszállás és előre kalkulálható, fix árak

Ha ez nem lenne elég meggyőző, hogy az Alimán Mosógépszerviz szolgáltatásait válassza, akkor íme még egy indok: mosógépszerelés esetén a kiszállás teljesen ingyenes, ráadásul fix árakkal dolgozunk, tehát nem számolunk fel külön óradíjat vagy bármi féle plusz költséget. Az ügyfelet tájékoztatjuk az alkatrész áráról, illetve a mosógép javítás költségéről, így Ön előre tud kalkulálni.

Megbízható mosógépszerelés

Mosógép javítás garanciával

Új gépet vásárolt? Mosógép bekötés szakszerűen


A fürdőszobai berendezések, így a mosógép bekötése, beüzemelése is sokszor megnehezítheti az ember életét, ha nem kifejezetten járatos az efféle műszaki terepen. Érdemes szakemberek segítségét kérni ezesetben is, hiszen a garancia érvényesítésének ugyan nem feltétele a szakember által történő beüzemelés, de hibás beüzemelés esetére nem terjed ki a garancia.

Mosógépszerelés, mosógép bekötés 
Akár már mai kiszállással

Alimán Gyula

06 70 315 9525

Nagy Gergely

06 70 398 6570

Leggyakoribb mosógép problémák


Korábban már szót ejtettünk a leggyakrabban előforduló problémákról, melyeket mosógépszerelés során orvosolni kell, azonban most kicsit részletesebben is kifejtjük, hogy milyen okok rejlenek az egyes meghibásodások mögött, mire kell számítani, ha szerelőt hív.

  • Gyakori jelenség, hogy csak nehezen, vagy egyáltalán nem is mozog a mosógép forgódobja . Ez több okból is fakadhat, és nem feltétlen a mosógépben kell először a hibát keresni, hiszen a konnektor, hálózat meghibásodása is okozhatja a gikszert, de nem zárható ki természetesen a kondenzátor, fő vezérlőpanel, hálózati kapcsoló vagy akár az ajtózár meghibásodása sem. A mosógép különböző alkatrészeinek elhasználódása, meghibásodása is lehet a probléma forrása, úgy mint egy elszakadt ékszíj, eltört ékszíjtárcsa vagy csillagdob, dobtengely stb. Mosógépszerelés során ezeket kell először számításba venni.  
  • Sokszor kapunk telefonhívásokat annak okán, hogy a mosógép nem funkcionál rendesen, a mosás eredménye rossz, a ruhák ugyan olyan piszkosak maradtak, mint a mosás előtt . Sok esetben azonban itt nincs is szükség mosógép javítás elvégzésére, ugyanis célszerű előbb változtatni a mosási technikán, hiszen a probléma forrása általában a mosógép túlterhelése, nem megfelelő mosószerek használata. Ha ezek megváltoztatása után sem funkcionál úgy a masina, ahogy kellene, akkor már valóban valamilyen meghibásodásra kell gyanakodni, és szükségessé válik a mosógépszerelés. 
  • Szintén sokszor találkozunk azzal a gonddal, hogy a mosógép nem tölti be a vizet . Mosógépszerelés előtt ellenőrizni kell a mosógép vízellátását, azaz meg kell nézni a befolyó víz szelepét, de a nyomáskapcsoló és más alkatrészek hibás működései is okozhatják a rendellenes működést, mint például a vízszintszabályozó.  
  • Az Ön életét is biztos bonyolította már szivárgó mosógép . Ez tulajdonképpen egy olyan probléma, melynek számtalan oka lehet, bármely alkatrész meghibásodása okozhatja a vízszivárgást, így ezesetben a mosógép javítás is elkerülhetetlen. Leggyakoribb okai a szivárgásnak, hogy meghibásodik a vízszintszabályozó, elhasználódik a fűtőszál tömítése, magas a víznyomás, kilyukad a szivattyú szűrő, megrongálódik a kifolyócső, vagy az üst stb.

Mosógépszerelés - Alimán Mosógépszerviz
Számos probléma megelőzhető azzal, ha mosógépét nem terheli túl, rendszeresen tisztítja és jó minőségű mosószereket használ!

  • A termosztát, fűtés vagy a szintszabályozó működésének meghibásodása, vagy leállása okozhatja az egyik leggyakrabban előforduló problémát, méghozzá azt, hogy nem melegszik a mosógép , ami természetesen a mosás eredményét teszi nullával egyenlővé. Ha ezt tapasztalja, ne habozzon és minél hamarabb vegye igénybe mosógép javítás szolgáltatásunkat.
  • Kellemetlen probléma, mikor a mosógép működés közben zörög, csattog, kattog, irdatlanul rázkódik . Ez nem csupán a fülünknek rossz, de a csapágy, lengéscsillapítók vagy felfüggesztések meghibásodásainak fő tünete is. Ugyanakkor az is benne van a pakliban, hogy nem rendeltetésszerűen használja a masinát, és ennek kiküszöbölése után nincs is szükség mosógépszerelés elvégzésére. 
  • Mosógép javítás során a top hibák listájára még a mosó-szárító, centrifuga meghibásodása is felkerült, hiszen ez sem ritka jelenség. A szárító elromlásának is számos oka lehet, például meghibásodott a forgó, a szivattyú, a termosztát, a fűtőszál stb..
  • Szintén rendkívül bosszantó, mikor a mosógépből kellemetlen szagok áradnak . A probléma forrását általában a tömítéseknél kialakult penész okozhatja. Ezt megelőzendő célszerű néha speciális tisztítószerekkel kitakarítani mosógépünk tömítéseit, hogy eltávolítsuk a zsírlerakódást és az esetlegesen kialakult penészfoltokat. Ezzel akár a mosógép javítás szükségessége is megelőzhető. 
  • Ami még gyakori indoka szokott lenni a megkereséseknek a mosógépszerelés kapcsán, az az, hogy az automata mosógépeken lévő ikonok, fények valamilyen hibakódot jeleznek ki, vagy a másik szituáció, hogy egyáltalán nem működnek, nem világítanak a jelzőfények. 

Ezek tehát azok a problémák, amelyekkel leggyakrabban találkozunk mosógépszerelés során, de természetesen sok más egyéb meghibásodás is jellemző, melyek kezelése komoly szakértelmet igényel. A tapasztalt szakemberek sokszor már néhány apró árulkodó jelből meg tudják állapítani a rendellenes működés okát, de nem ritka az sem, hogy a masina belsejébe kell nézni, hogy megtudjuk mi is a gondok forrása. A mosógép javítás nem egyszerű műfaj, így továbbra is javasoljuk, hogy ha teheti forduljon szakemberekhez. 

Válassza Ön is az Alimán Mosógépszerviz szolgáltatásait, ha gyors, szakszerű és olcsó megoldást keres mosógépszerelés céljából!

Mielőbb segítségére sietünk! Hívjon minket bizalommal! 

Alimán Gyula

06 70 315 9525

Nagy Gergely

06 70 398 6570

​​​​​​​

Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása